Ha Boglárra gondolok: elsősorban mindig a kikötő köré csoportosulnak emlékeim.
Az Addio utasaként majd minden esztendőben s néha többször is “partra szállok” a boglári sziget s a hosszú móló védte kedves kis kikötőben. A Balaton vitorlás népe, főleg a “nagyhajósok” jól tudják, hogy váratlan viharban vagy nyugodt éjszakázásra Földvár és Keszthely között ez a déli part legbiztonságosabb menedéke. Hányszor siettünk felé, ha a zöldülő víz felett alacsonyan cikázó fecskék, sikoltozó sirályok s a Badacsony felett sűrűsödő felhők minden rakétánál fényesebb jelekkel hirdették a vihart. Ilyenkor már a “csend” is jelzi a közelgő nagy jelenetet. Aztán a szél már nemcsak a vitorlákat feszíti meg, hanem megpendíti a drótkötelek “gitárhúrjait”. A másféle gitárszó ilyenkor már rendszerint el is hallgat a hajón; a kötelekkel együtt a tekintetek is megfeszülnek. A vérbeli vitorlásoknál legfeljebb ez jelzi a veszélyt; meg talán a kapitány élesebb pillantása, amely végigfut a parton, égen s aztán nyomban az árbocrúdon is.
Lipták Gábor
